PMG 10.B
Ökoszisztéma szolgáltatások, biodiverzitás
A Siófoki Perczel Mór Gimnázium 10. B osztálya vagyunk.
Sok tantárgyat csoportbontásban tanulunk, ugyanis csapatunk fele természettudományos, míg másik fele matematikai tagozatos képzésben részesül. Izgalmas feladatnak ígérkezik, hogy épp egy természettudományi témában kell együtt dolgoznunk.
Örömmel jelentkeztünk a meghirdetett versenyre, mert a klímaváltozást már bőrünkön érezhetjük, így felelősnek érezzük magunkat arra, hogy tennünk kell. Sokan igen tettre készek vagyunk az osztályból és úgy gondoljuk, hogy Földünkért felelőségteljesen kell gondolkodnunk és mindezt a tudatos hozzáállást szélesebb körben is hirdetnünk lenne jó. Erre adnak változatos lehetőségeket a verseny fordulói, melynek segítségével fény derülhet arra is, ki miben tud egyéni képességei által tevékeny részt vállalni.
Reméljük, hogy sikerül megszólítanunk barátainkat, rokonainkat, ismerőseinket! A téma igen izgalmas: Változik-e egyáltalán az éghajlatunk? Oka-e ennek az ember? Milyen mérhető jelei vannak a klímaváltozásnak? Milyen következményei lesznek mindennek az életközösségekre? Hogy változik a biodiverzitás? Van ennek hatása a társadalomra, gazdaságra, egészségügyre?
Mottónk és egyben facebook profilunk neve: Habemus Futurum (Van jövőnk).
A jelmondatunkat a Magyar Természettudományi Társulat által kiadott Kerekes Sándor és Tardy János szerkesztette igen értékes könyv címéből kölcsönöztük.
Összefoglalók:
PPT előadás 1 , PPT előadás 2
A csapat facebook oldala itt elérhető.
A csapat instagram oldala itt elérhető
A csapat által szervezett kampány, rendezvény, információs nap anyagai itt elérhetőek.
Infografika: