Balatonról, Jövőről

Értékmentők

Invazív fajok

AMIÉRT MOST ITT VAGYUNK :)

A Balaton Fejlesztési Tanács "Szemléletformálás -középiskolások részére" című projektjére a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumból a 9.A osztály jelentkezett, „Invazív fajok” témában, Értékmentők csapatnévvel.


A cél az, hogy a természetvédelmi tevékenységgel kapcsolatos hírek, információk, lehetséges tevékenységek minél több emberhez eljussanak.
A verseny első lépése rögtön egy tartalmas kirándulás volt a kiírók szervezésében Tihanyba. Aztán jönnek a feladatok…. Az első ennek az oldalnak a létrehozása és megtöltése tartalommal.

Kedves Érdeklődők!
A mi osztályunk egy aktív, érdeklődő és sokoldalú közösség.
Ha már összefújt a szél bennünket, akkor úgy gondoltuk, hogy érdemes sok-sok jó dolgot együtt véghezvinni.
Azért a marcali gimnáziumot választottuk a továbbtanulásunkhoz, mert sok jót hallottunk és róla közel van a lakóhelyünkhöz. Az sem utolsó szempont, hogy van emelt szintű idegennyelvi képzés.
A nyelvi orientáció keretein belül az osztály egy része német, a többség angol nyelvet tanul magasabb óraszámban.
Nagyon jól választottunk, az iskola tele van élettel, programokkal, lehetőségekkel.

Az osztályunk 25 fős, kevés fiú és sok lány. :) Szabadidőnkben nagyon sokféle dologgal foglalkozunk. Van aki sportol, más hangszeren játszik, és a legfontosabb, hogy egytől-egyig szeretjük a természetet.

Már a tanévkezdés előtti Gólyanapon nagyon jól összekovácsolódtunk, megismerhettük egymást. Az első héten egy jó hangulatú kerékpártúrán vehettünk részt – Niklára, a Berzsenyi Dániel emlékhelyekre látogattunk el.
Igazi közösséggé talán a Gólyaavatón váltunk, ekkor egymást segítve, összedolgozva kellett a feladatokat megoldanunk. Az osztályok közötti vetélkedőt megnyertük.
Szeretjük a hagyományos oktatáson túl is bővíteni az ismereteinket.
Közülünk többen részt vettek a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Marcali Tagintézménye által szervezett háromnapos tanulói tréningen, melyen az önismeret, a konfliktuskezelés, a pályaválasztás és a pályaszocializáció voltak a témák. Annyira megtetszett a téma, hogy kértük a tréning folytatását. :)

A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ "Jót tenni jól Marcaliért" című projektje keretében az "Önkéntes menedzsment alapozó képzés"-en közel az osztály fele részt vett. Ennek folytatásaként novemberben két fontos projektet is megvalósítunk, bevonva „külsős” önkénteseket. Az egyik egy kulturális programokkal és hagyományőrzéssel kapcsolatos délutáni program, a másik pedig a közeli kutyamenhely tevékeny segítése.

SZERTÜNK KIRÁNDULNI ÉS IMÁDJUK A TERMÉSZETET
Az osztályfőnökünk által benyújtott pályázatnak köszönhetően már októberben rész vehettünk egy ingyenes kiránduláson a Rákóczi Szövetség támogatásával. Ennek legfőbb célja a 20. századi történelmünk emlékhelyeinek felkeresése volt Sopronban és Mosonmagyaróváron.

Az iskola által szervezett papírgyűjtésre a mi osztályunk hozta be a legnagyobb mennyiségű papírt, az iskolai DÖK által meghirdetett „Iskola zöldítési program” zárásaként büszkén vehettük át az első díjat az osztálytermünk szépítéséért és zöldebbé tételéért.
A TESZEDD akcióban a mi kis közösségünkből vettek rész a legtöbben.

Az osztályból már most sokan értek el egyéni sikereket a sportban, különböző kulturális rendezvényeken is már szerepeltek az intézmény képviseletében. Az iskola mindenhol számíthat ránk. :)

Böngésszék oldalunkat figyelmesen – és ha érdemesnek tartják arra, akkor -, ajánlják mások figyelmébe is!

9. A osztály


Összefoglalók:

PPT előadások




A csapat facebook oldala itt elérhető.


A csapat instagram oldala itt elérhető.


A csapat által szervezett kampány, rendezvény, információs nap anyagai itt elérhetőek.


Infografika: