RolRol Társasjáték tervező verseny 2021/22
Kedves Látogató!
A „Balatonról, jövőről” 2021/22 Klíma- és környezetvédelmi versenyünk folytatásaként, játéktervező versenyt hirdettünk. A játéktervezésben az alapversenyben részt vett csapat jelentkezését vártuk.
A verseny támogatója a Balaton Fejlesztési Tanács és az Energiaügyi Minisztérium, a megvalósító és lebonyolító szervezet pedig a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség.
A 2021-2022 évi verseny során szerzett tapasztalataink alapján megbizonyosodtunk arról, hogy a versenyben részt vett csapatok rendkívül érdeklődőek, lelkesek és nyitottak a környezeti értékek jobb megismerése és megismertetése iránt.
Ezért biztosítottunk folytatást, és lehetőséget a csapatok számára, hogy a megszerzett ismereteket kreatív formába átültetve, közös idő eltöltésére is alkalmas módon tudják népszerűsíteni.
A vetélkedő egy asztali játék megtervezéséből állt. A megtervezendő játék célja, hogy a természeti erőforrások törvényszerűségeinek megismerésével minden „játékos” érzékennyé váljon környezetünk, illetve a legnagyobb édesvízi tavunk, a Balaton sérülékenysége iránt.
A kihívást elfogadó, a versenyre nevező csapatok:
Értékmentők
Biomok
Kicsi csírák
Algaritmus
Feladat:
· Játék tervezése a csapat korábbi, választott témakörében, ami lehet társasjáték, kártyajáték, memóriajáték vagy ügyességi játék.
· A játék tartalma érzékenyítse használóit a természeti erőforrások, a klíma- és környezetvédelem aktuális problémáira.
· A játék célcsoportja a középiskolás korosztály. (9-12. évfolyamok)
Mit kell tudnia a tervezett játéknak?
- könnyen követhető, pontosan leírt szabály mentén játszható legyen
- módszertani sokszínűségre való törekvés
- nyelvi variációk plusz pontot érnek
- fontos a design, az esztétika, a vizuális harmónia
- könnyű kezelhetőség, érthető játékfelülettel rendelkezzen
- képes legyen megszólítani a célcsoportot
- szakmailag érdekes, releváns elemeket tartalmazzon
Díjazás
A versenyben a legjobbnak bizonyuló játékokat a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség támogatásával, játéktervező szakember bevonásával elkészíttetjük.
A nyertes Játék a Siófoki Perczel Mór Gimnázium és Kollégiu"Algaritmus" nevű csapat lett, CleanUp" nevű társasjátékukkal: