Balatonról, Jövőről

Biomok

Ökoszisztéma szolgáltatások, biodiverzitás

Mi a Lóczy Lajos Gimnázium 9.B osztályának a természettudományos tagozata vagyunk.

Erősségünk az összetartás és a természet iránti szeretetünk, és az, hogy a különböző személyiségeink kiegészítik egymást. Azért jelentkeztünk a versenyre, mert szeretjük a kihívásokat, és fontosnak tartjuk a környezet és a biodiverzitás megóvását. Emellett viszonylag keveset tudunk az általunk választott témákról, és ezen okból kifolyólag szeretnénk jobban elmélyülni benne. Ebben segítenek például a tanulmányi kirándulások. A világunk változik, és ezzel együtt mi is változunk. Ahogy körnezetünk is hasonlóképpen teszi ezt, csak nem a megfelelő irányban. Egy olyan ökológiai katasztrófa felé haladunk, amin ha időben nem változtatunk, akkor sok faj kipusztulását eredményezheti. A biodiverzitás csökkenése felboríthatja az ökoszisztéma egyensúlyát,és ez előidézheti a hatodik tömeges kihalási eseményt.

Összefoglalva, a biodiverzitás és az ökoszisztéma védelme közös érdekünk


Összefoglalók:

PPT előadás




A csapat facebook oldala itt megtekinthető.


A csapat instagram oldala itt elérhető.


A csapat által szervezett kampány, rendezvény, információs nap anyagai itt elérhetőek.


Infografika:

nadasok.pdf