Balatonról, Jövőről

NatureFaces

Új csapat, nagy remények.
A Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
"Balatonról, Jövőről..." klíma- és környezetvédelmi szemléletformáló versenyének a 2023/24-es tanévben a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium már nem először nevezett. Erről a szuper versenyről a felsőbb éves diákok meséltek, hogy mekkora élmény volt ez nekik, és rémlik nekünk is fog tetszeni. Idén egy teljesen új osztály, a 10.B fogja átvenni ezt a " feladatot " az iskolánkban. Az idei tanévben ismét szeretnénk benevezni a versenyre, egy egészen más témakört megcélozva, és egy teljesen új osztállyal, közösséggel.
A mi osztályunk egy igazán sokoldalú csapat. Vannak nálunk tanulósabbak, de van, aki remek rajzos, vagy éppen kiváló sportoló. A mi osztályunk 29 főből áll. Szerencsére nagyon gyorsan összekovácsolódott, egy összetartó csapat lettünk, akik segítik egymást. Van, ami összeköt minket,
szeretjük a természetet és szeretünk kint lenni a szabadban.
Azért választottuk a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumot, mert rengeteg jót hallottunk róla és közel van lakóhelyünkhöz. A mi osztályunkba 3 féle szakon tanuló diákok járnak, vannak az emelt nyelvi oktatásokon tanuló diákok (angolosok és a németesek), illetve vannak a digitális kultúra képzésre járó osztálytársaink. Nagyon jól választottunk iskolát, ugyanis tele van sok színes programmal, amiből a mi osztályunk is kiveszi mindig a részét teljes mértékben, ötleteinkben, sikereink elérésben tanáraink is támogatnak minket. Igazából nagyon szeretünk itt élni, ide járni, mivel közel van a Balaton. Az iskolánk Balaton-kerülő kerékpár túrát is szokott szervezni, hiszen még ez által is közelebb kerülünk a Balatonhoz, és a természethez. Ebből kifolyólag meg tudjuk ismerni a körülöttünk lévő növény és állatvilágot.


1. feladat

A városi séta vázlatának kidolgozása.

klimaseta_naturefaces.pdf


2. feladat

A sétavázlat részletes kidolgozása, térkép készítése.

naturefaces_marcali-klimaseta.pdf