Balatonról, Jövőről

Artemisz

Felelős állattartás

Lóczy Lajos gimnázium 10 c osztály

Mi vagyunk a legösszetartóbb, legbátrabb, és legbarátságosabb osztály és egyben egy nagyon segítőkész csapat, akik megállás nélkül segítik és húzzák előre egymást.
Erősségeink közül talán a legkiemelkedőbb a sport és természetesen a biológia hiszen a versenyre is ezért jelentkeztünk. A választott témánk a felelős állattartás, amit az állatok iránti szeretetünk miatt választottunk, mert szeretnénk rávilágítani arra, ami sokak számára nem egyértelmű, hogy az állatok is ugyanolyan érző élőlények, akik szeretetre vágynak akárcsak az emberek. Nagyon szeretnénk, hogy minden ember úgy bájon egy állattal vagy háziállatával mint ahogy elvárja, hogy vele is bánjanak.


Összefoglalók:

PPT előadás





A csapat facebook oldala itt elérhető.


A csapat instagram oldala itt elérhető.


A csapat által szervezett kampány, rendezvény, információs nap anyagai itt elérhetőek.


Infografika:

felels-allattartas-1.2.pdf